Barbra Streisand - Biográfia
Nemcsak énekesnőként tette le névjegyét a szakmában, díjnyertes színésznő a színházban és a filmvásznon egyaránt; koncerteket ad, filmproducer, filmrendező, forgatókönyvíró és dalszerző is egyben. Két Oscar-díj, öt Emmy-díj, 11 Golden Globe-díj, 10 Grammy-díj, egy Tony-díj, két Cable Ace- és három Peabody-díj büszke tulajdonosa - egyedül ő mondhatja el magáról, hogy minden fontosabb díjat megnyert már. Ezeken felül is még számos díjban és kitüntetésben részesült: Amerikai Film Intézet - Életmű díj, Egyesült Államok - Nemzeti Medál, Franciaország - Becsületrend, MusiCares Person Of The Year-díj, ráadásul ő az első női filmrendező, aki a Kennedy Center díját megkapta.
A legjobb színésznő (“Funny Girl”) és a legjobb eredeti dal ("Evergreen") kategóriában is vehetett át Oscar-díjat, míg az Ilyenek voltunk című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díj jelöléssel jutalmazták. 3 általa rendezett film összesen 14 Oscar-díj jelölést zsebelt be. Drámában, vígjátékban és musicalben egyaránt volt már főszereplő, legutóbbi filmje, a Vejedre ütök című alkotás az első live-action vígjáték, amely több mint fél milliárd dollár bevételt hozott, miközben a legnagyobb haszonnal készített vígjáték is egyben.
A 8-szoros Grammy-díjas Streisand az egyetlen olyan előadó, akinek sikerült 5 egymást követő évtizedben is #1 helyezést elérő albumot megjelentetnie. Barbra Streisand összesen 51 arany, 30 platina és 13 multi-platina státuszt elért albummal büszkélkedhet eddigi karrierje során, mellyel minden más énekesnőt maga mögé utasít; egyedül Elvis Presley készített több aranylemezt, mint ő. Az RIAA adatai szerint ráadásul ő a legsikeresebb énekesnő is 71,5 millió eladott albummal az USA-ban. Legutóbbi, "Love Is The Answer" című albuma az #1 helyen debütált, és ez volt a 9. ilyen lemeze - ráadásul az első és a legutóbbi lemezének kiadása közt eltelt idő nem kevesebb, mint 46 év.
Legalább ennyire lenyűgöző az emberi jogokért folytatott küzdelme és filantróp tevékenységei is. A Streisand Foundation több millió dollárt adományozott már több mint 2000 esetben különféle nonprofit szervezeteknek, nem is beszélve arról a több millió emberről, akiknek életét előadásaival varázsolta szebbé.
Barbra Streisand karrierje sok csodálatos pillanattal és érdemmel van kikövezve, melyet rengeteg "első" mérföldkő kísér.
Első mozifilmjében, a Funny Girl című alkotásban nyújtott alakításáért 1968-ban megkapta első, a legjobb színésznőnek járó Oscar-díját (összesen kettővel büszkélkedhet).
A Yentl (1983) című film az első, melyet ő rendezett, és ő lett az első olyan nő, aki valaha egy filmben a rendező, a producer, a főszereplő és az író szerepét is betöltötte. Ráadásul a Yentl 5 Oscar-díj jelölést kapott, és 2 Golden-Globe díjat hozott a legjobb rendező és a legjobb film kategóriában.
A Hullámok hercege, mely a következő rendezői munkája volt, az első olyan mozifilm, melyet a főszereplő rendezett, és legjobb rendezőnek járó jelölést kapott a Directors Guild of Americától amellett, hogy 7 Oscar-díjra is jelölték. Barbra Streisand a produceri munkákat is ellátta a rendezői és főszereplői teendők mellett.
1994-ben DGA-díjat is nyert (televíziós musical vagy varieté legjobb rendezőjeként) “Barbra Streisand: The Concert” című műsoráért, melyet Dwight Hemionnal együtt rendeztek.
Élete első Broadway-megjelenése az "I Can Get It For You Wholesale" című darabhoz köthető, mellyel New York Drama Critics-díjat nyert, és amelyért Tony-díjra jelölték.
Legelső szólólemezéért, a “The Barbra Streisand Album"-ért 1963-ban 2 Grammy-díjat is nyert, melyből az egyiket a legjobb énekesnő vokál előadása kategóriában, a másikat pedig az év legjobb albuma kategóriában kapta; ezzel pedig ő lett a legfiatalabb, akit ebben a kategóriában valaha is díjaztak.
Ő az első női zeneszerző, aki Oscar-díjat nyert ("Evergreen" című dalával, mely az 1976-os Csillag születik című filmjében hangzik el.). A filmzenei kiadvány nemcsak a toplisták élére ugrott, de négyszeres platina státuszt is elért. 1997-ben újra jelölték társszerzőként az "I Finally Found Someone" című dalnak köszönhetően, amely a Tükröm, tükröm... című 1996-os filmben csendül fel. A filmnek Barbra a rendezője, producere és főszereplője is volt. Az alkotást 2 Oscar-díjra jelölték, és Lauren Bacall a legjobb női mellékszereplőként nyert Golden Globe-díjat.
Első telvíziós műsora, a My Name is Barbra (1965) 5 Emmy-díjjal büszkélkedhet, melyből az egyiket személyesen ő kapta a legjobb előadásért, valamint első Peabody-díját is ennek a műsornak köszönheti. Ezt a sikersorozatot 30 évvel később is megismételte "Barbra Streisand: The Concert" című műsorával, ami újabb 2 Emmy-díjat hozott Barbrának amellé a 3 mellé, ami a produkciónak járt. Ez a show szintén hozott neki egy Peabody-Awardot, egy Directors Guild of America-díjat és 3 CableACE-díjat, ráadásul ez a show lett az HBO történetének legjobb zenei eseménye is. 2001-es televíziós koncertfelvételének különkiadása, a “Barbra Streisand: Timeless. Live in Concert” című felvétel 4 Emmy-díjat nyert, melyből 1 Ms. Streisand előadását tüntette ki; ennek a produkciónak is társrendezője volt.
Koncertfelvételeinek DVD kiadványai is számos első hellyel büszkélkedhetnek. 2009-ben a 3 lemezes “Streisand The Concerts” című kiadvány a Billboard zenei DVD lista első helyéig küzdötte fel magát, és további 3 hosszú hetet töltött ott, miközben négyszeres platina státuszt ért el; a kétlemezes formátum háromszoros platina státusszal büszkélkedhet, amely rendkívül ritka egy több lemezből álló kiadványnál. 1 évvel később megjelent a “One Night Only” című kiadvány, mely a Village Vanguardban mindössze 100 nyertes és a baráti társaság előtt adott koncertjét rögzítette, szintén az első helyen debütált. A "Timeless" című DVD arany- és platinalemez is lett számos országban. A 2004-ben kiadott "Barbra Streisand - Live at the MGM Grand" DVD is azonnal platina státuszt ért el. A legnagyobb siker a 2005 novemberében megjelent "Barbra Streisand - The Television Specials" című ötlemezes DVD, amely ötszörös platinalemez lett mindösszesen 6 hét alatt.
1995-ben a Brandeis University-n "Honorary Doctorate in Arts and Humanities" kitüntetést kapott, ráadásul az Egyesült Államok Nemzeti Medálját is átvehette Bill Clintontól. A The Humanitarian Awardot is megkapta a Human Rights Campaign zsűrijétől; emellett pedig Franciaországban a "Commander of the Order of Arts and Letters" elismerés mellett Nikolas Sarkozy még a Becsületrend díjával is kitüntette.
A színésznő, aki tud énekelni - így nevezte magát Barbra korábban, és nem is tévedett, hiszen a toplisták élén foglalt helyet az általa készített legtöbb lemez.
Ms. Streisand cége, a Barwood Films televíziós részlege, a Barwood Television (melyet Cis Cormannel közösen irányítottak) is számos díjat kapott. 1995-ben a “Serving In Silence: The Margarethe Cammermeyer Story" című dráma 6 jelölést kapott, és 3 Emmy-díjat, valamint egy Peabody-díjat is nyert, így ezzel együtt Streisand cége már 8 Emmy-díjat tudhatott magáénak. Erre az alkotásra az egész filmes szakma azt mondta, kizárólag Barbra egyedi művészi és szociális nézetének köszönheti azt, hogy televízióban bemutatták, és ekkora sikert aratott. A Barwood Television számtalan olyan társadalmi, történelmi és politikai kérdést mutatott be drámáikon keresztül, mely másképpen nem juthatott volna el ilyen széles körökbe.
Barbra Streisand 1994-es turnéja minden szempontból sikeres volt. Az a 26 állomásból álló turné volt 3 évtized kihagyás után az első, amellyel Barbra pénzt is keresett, a köztes időben jótékonysági és humanitárius alkalomból adott koncerteket. Az amerikai állomásokra mindössze egyetlen óra alatt több mint 5 millió érdeklődés érkezett telefonon, és 10,25 millió dollárt sikerült összegyűjteni különféle jótékonysági alapok számára, melyből 3 millió dollárt Barbra az AIDS ellen küzdőknek adományozott.
A 1999. december 31-én, "Timeless" címmel Las Vegasban tartott koncert a Ticketmasternél hihetetetlen rekordott állított fel: 8 hónappal a meghirdetett koncert előtt mindössze néhány óra alatt fogyott el az összes jegy.
Barbra Brooklynban született április 24-én, Diana és Emanuel Streisand gyermekeként. Édesapját, aki elismert tanár és tudós volt, 15 hónapos korában veszítette el.
Tinédzserként már vonzotta őt a showbiznisz világa, még egy énekversenyt is nyert Manhattanben, egy kisebb klubban. Ezt követően több klubtulajdonos is fellépésre invitálta, és a zeneipar is nagyon gyorsan felfigyelt rá. 1962-ben a Columbia Records szerződtette, és debütáló albuma pillanatok alatt az egyik legtöbbet eladott album lett.
A CBS Televisionnel 10 éves szerződést kötött producerként és szereplőként is néhány televíziós műsorra. A szerződésnek köszönhetően a teljes művészi tervezés az ő kezébe került, ami ennyire fiatal és tapasztalatlan előadóról korábban nem volt elmondható. Az első produkció "My Name is Barbra" címmel 5 Emmy-díjat hozott, míg a következő négy show, beleértve a "Color Me Barbra" című produkciót is, a kritikusok és a nézők egybehangzó véleménye alapján nagyon kiemelkedő értékelést kapott.
Miután a "Hello, Dolly!" és az Egy tiszta nap szembenézhetsz az örökkévalósággal című filmekben szerepelt, egy vígjátékban is szerepet kapott, mely A bagoly és a cicababa címmel készült el 1970-ben. Az 1972-es év egy újabb hihetetlen sikert hozott, a Mi van, doki? című vígjátékot az Enyém, tied, miénk című alkotás követte, mely a Barwood Films első filmje.
A "Yentl" egy zenés-romantikus dráma, amely az első nagy költségvetésű projekt volt (15 millió dollárból készült), és amely bizonyította, hogy a nők is alkalmasak vezető feladatok ellátására a filmiparban.
2004-ben tért vissza a filmes szakmába a Tükröm, tükröm... című filmet követően a Vejedre ütök című produkcióban, ahol a Dustin Hoffmann, Ben Stiller és Robert DeNiro által alkotott csapat tagja lett. Miután DVD-n kiadták a filmet, az első 24 órában több mint 3 millió példányban kelt el.
Barbra Streisand valódi reneszánsz nő, aki életét és művészetét is az emberiség szolgálatába állította, melyet a The Streisand Foundation is igazol. A nők egyenlőségéért, emberi és polgári jogokért, gyermekek jobb életéért és a környezetvédelemért is küzd, és jobb hellyé varázsolja a világot. Energiát, időt és pénzt nem sajnálva támogatja számtalan alapítvány és szervezet munkáját; az eltelt évek alatt dollármilliókkal járult hozzá ahhoz, hogy minden, amiben hisz, megvalósulhasson. A legnagyobb adománya 16.000.000 dollár volt, melyet egy összegben jótákonysági célokra fordított, és európai turnéjának bevételéből 5.000.000 dollárt adományozott a Cedar-Sinai Women's Heart Center részére.




